Rólunk / Általános bemutató

A Prosperitas Vitae Egyesületet 2010 júliusában azzal a fő célkítűzéssel alapítottuk meg, hogy hatékony segítséget nyújtson a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban való tevékenységek zökkenőmentes lezajlásában.

A korai fejlesztés mint fogalom kevéssé ismert Romániában, ennek következtében sem pénzalapok nem állnak rendelkezésre, sem törvényi háttér. Ugyanakkor kijelenthető, hogy nagyon nagy szükség van egy ilyen jellegű fejlesztési koncepcióra.

Az alapelv szerint, amit nagyon sok nemzetközi tanulmány támaszt alá, a valamilyen ok miatt eltérő fejlődésű gyermekek (pl. genetikai problémák, születési rendellensségek, betegségek, balesetek után), a meglévő képességeiket a leghatékonyabban és leggyorsabban a 0 és 6 éves kor között tudják utolérni, ezért ez a periódus kiemelten fontos.

Ugyanakkor a családok szempontjából is kiemelt fontosságú lenne ebben a periódusban a szakszerű támogatás.

Ennek a hiánynak a betöltését tűztök ki célul immár több mint 8 évvel ezelőtt.

Egyesületünk működése óta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a korai fejlesztés egyik első és fő problémája az, hogy a gyerekek későn jutnak el a fejlesztő szakemberekhez, a szülők későn vagy nem is ismerik fel a problémákat. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy régiónkban majdnem teljességgel hiányoznak a diagnosztizáláshoz szükséges szakemberek (orvosok, védőnők) akik ebben elengedhetetlenek lennének.

Központunkban ezeknek a problémáknak a kiküszöbölése érdekébe egy már nyugaton használt rendszert próbálunk kialakítani, alkalmazni, éspedig a csapatban való diagnosztizálást. Ez egy folyamat ahol a kis páciens és szülei első lépésben egy szakember gárdával találkoznak ahol a központi szerep a gyermekneurológusra hárul.

Vizsgálatok

Ahogy már az előbbiekben kiemeltük, a csíki zónában nincs gyermekneurológus így az Egyesületünk az alábbiak szerint igyekszik biztosítani a szakszerű vizsgálatokat:

- két budapesti gyermekneurológus dr. Büki György és dr. Pálmaffy Beatrix segítségével a kezdetektől 3-4 havonta szervez vizsgálatokat,

- 2018 folyamán a vizsgáló csapat bővült a Budapesti Bethesda Gyermekkorház 5 szakemberével: gyermekneurológusok és gyermekpszichiáter,

- 2018 augusztusától Dr. Laura Racila gyermekpszichiáter is rendszeresen végez vizsgálatokat.

A magyarországi orvosok tömbösített vizsgálatai során, naponta 8-10 gyermek vizsgálata zajlik le, egy hét leforgása alatt. Egy ilyen vizsgálati héten 50-55 gyermek vesz részt első vagy kontroll vizsgálaton. Az orvosi javaslat után, amennyiben szükséges további vizsgálatokat végeznek a probléma függvényében a szakembereink, majd a család igényeinek megfelelően valamint a lehetőségeitől függően egy közös programot alakítunk ki a fejlesztések menetére.

Íratkozz fel hírlevelünkre